A Miley Cyrus jelenségről

szóval. van ez a Miley Cyrus dolog.

van egy 20 éves csaj, aki gyereksztár volt, és most próbál kitörni a jókislány szerepből, de elég radikálisan. legalábbis külsőleg. felnyíratta a haját, meztelenkedik a videóiban, "polgárt pukkaszt" stb., de mindezt tökéletes sminkben, tökéletesen megrendezett, megkoreografált videókban, hipersteril környezetben. szóval nem, nem az a jófajta punk, akinél azt érezném, hogy tényleg belülről jön ez az egész. inkább a MŰ-lázadás az, amit látok rajta. ugyanakkor mit várjunk egy gyerekként sztárrá vált embertől, akinek (saját bevallása szerint is) sosem volt igazán gyerekkora? szóval nehéz megítélni a dolgot. de ha csak mint jelenséget nézzük az ő személyes sorsától eltekintve (már hogy mi vezetett ide, hogy most ilyen képet akar (?) közvetíteni magáról), akkor is nehéz a dolgunk. még valami: hasonló ez az egész Britney Spearshez meg Christina A.-hoz, velük is ez volt a helyzet, amikor egyszer csak stílust váltottak, és a jókislány imidzsüket felváltotta a "szexi nő" avagy kurvás nő, avagy "nem érdekel, ha kurvásnak tartanak, akkor is tudom, hogy szexi vagyok" imidzs - legalábbis ezt sugározták magukról, ami mondjuk nem egyenlő azzal, hogy én pl. szexinek tartottam-e őket akkor, de ez most más kérdés.

szóval most MC kapcsán kerültek elő különböző feminista(barát) vélemények, kérdések, gondolatok, kritikák. és főként az az érdekes, hogy MI is a "követendő" feminista álláspont, már ha van ilyen. és/vagy hogy személy szerint én mit is gondolok erről. mert a feminizmus nevében ugyanúgy lehet elítélni és "bátorítani" az ilyen túlszexualizált önreprezentációt.
Sinead O'Connor elítéli, mert a zeneipar manipulátorainak (=FÉRFIAK) aljasságát, pénzéhes, mindenkin és mindenen átgázoló, másokat (főleg a nőket) kihasználó szexista, hímsoviniszta gépezetét látja mögötte (kicsit túloztam, de ez az egyik feminista álláspont) - ezzel együtt MC-t áldozatnak gondolja, aki túl fiatal ahhoz, hogy lássa ezeket a hátsó (és ártó) szándékokat; Amanda Palmer meg inkább bátorítja, mert szerinte éppen a szabadság lenne az egyik legfontosabb a feminizmusban, hogy mindenki úgy használja akár a meztelenség eszközét, ahogy akarja, ne kelljen már korlátokba ütköznie, CSAK MERT NŐ.
én valahol mindkettőben látok igazságot. és eszembe jutott ennek kapcsán két hasonló jelenség: az önszántukból prostitúciót (vagy mondjuk pornót) űző nők (már akik NEM feltétlen a sok pénz miatt választják, hanem egyfajta szabadság/szex szeretet miatt - mondhatni egyfajta "feminizmus" miatt) és a másik a FEMEN jelenség - a félmeztelen feminista aktivistáké. mondjuk annyiban nem hasonlóak ezek, hogy az elsővel szemben nekem több fenntartásom van, mint a másodikkal, amivel pl. abszolút egyet tudok érteni.
de érvek-ellenérvek terén szerintem nagyon hasonló a három jelenség.

na de akkor mi az én véleményem a MC-jelenségről? valahol mindkét feminista állásponttal egyetértek, vagyis azzal is, hogy MC egy hímsoviniszta ipar áldozata, meg azzal is, hogy jó lenne, ha a nők előtt nem lennének ilyen korlátok, amik megszabják, hogy mit csinálhat a testével és mit nem (ugyanis ez pont a hímsoviniszta szemlélet egyik jelentős alaptétele). MC esete szerintem az első bekezdés miatt speciális, mert nála a MŰ-érzet az, ami miatt az áldozat dolog is bejátszik nálam a képbe. mert pl. ha egy olyan lányról lenne szó, ahol őszintének és belülről jövőnek érzem az egészet, akkor semmi gond nem lenne vele, de nála nagyon nem ezt érzem. ugyanakkor van egy eddig nem említett másik jelenség: a generációs különbségek, és az ebből adódó félreértések, meg nem értések. szóval azt is gondolom, hogy kb minden értelmezés kérdése. de erről bővebben:

Sinead 66-ban született, most 46 éves, Amanda 76-os, 37 éves - itt jövök én, aki a 80-as években születtem - és MC az új generáció tagja, 92-ben született, 20 éves. szóval pont az én korosztályom az, aki itt kimaradt a diskurzusból, talán ezért is érdekes (magamnak is) gondolkodni erről a témáról. viszont azt is érzem, hogy az új generáció már nem olyan értékek, vonalak mentén gondolkodik és fejezi ki magát, mint pl. az én generációm, pláne nem, ahogy a korábbiak. ez a tumblr-twitter-Skins generáció, legalábbis ez a három dolog jut elsőre eszembe róluk. szemléletben pedig az "I don't give a fuck" / "leszarom" írja le talán leginkább őket, ami azt jelenti, hogy nincs számukra SEMMILYEN korlát vagy szabály vagy vezérelv (legalábbis a felszínen), nincs jó és rossz, nincs szép és csúnya, mondhatni nincs semmilyen értékrendjük vagy tervük a jövőre, amit még az én generációmról mondtak korábban, de most én érzem ezt róluk inkább. nem hisznek semmiben, csak a pillanatnak élnek, nem akarnak maradandót alkotni, bár kifejezik az ízlésüket, sőt, az ÍZLÉS A MINDEN, az ízlésükben élnek. elég csak megnézni a tumblr blogokat, többnyire képeket gyűjtenek össze EGYMÁSTÓL (ritka a saját tartalom, ha van is, az is ebbe a világba illeszkedik), de minden csak pillanatnyi, addig tart, amíg posztolnak, reposztolnak, lájkolnak egy másodperc alatt valamit. és valahogy az egész életük ilyen, az érzéseik, a gondolataik. nincsenek fontos és kevésbé fontos dolgok, minden ugyanolyan súlyú. legalábbis ezt a KÉPET szeretik sugározni magukról. igen, talán ami a legfontosabb, hogy azt érzem, MINDEN arról szól nekik, hogy MILYEN KÉPET MUTATSZ MÁSOKNAK magadról. és azt nem érzem, hogy emögött valójában milyenek, kik ők, miket éreznek belül, milyen nehézségeik vannak, bár talán sejtem - valószínűleg hasonló érzéseik vannak, mint a korábbi generációknak, csak ezt már nem fejezik ki sehogy sem, mert semmi értelmét nem látják, mert a világ "nem erről szól" ugye, nem az érzésekről, hanem csak pillanatnyi dolgokról. én legalábbis így látom őket, ami egyszerre jelent (legalábbis szerintem) valamifajta szabadságot - mert ők pl. nem feltétlen utálnak valamit azért, mert más vagy radikális, és ez jó dolog -, ugyanakkor veszélyt, sőt katasztrófát is. persze azt nem tudhatjuk, hogy mi lesz velük később, hogyan alakul ez a "mindent lehet" és "mindent leszarok" szemlélet az életük további részében - bár szerintem nem túl reményteljes a dolog.

na most, ha mindezt MC vonatkozásában értjük, akkor vajon van félnivalónk vagy sem? nehéz megmondani. ugyanakkor az előző gondolathoz még annyit, hogy ennek a generációnak a történelemhez, az elődökhöz sincs semmi "mondanivalója", csak az itt és most van nekik, és nem érdekli őket, hogy milyen képet közvetítenek magukról, hogy kiszolgálják-e a hímsoviniszta társadalom nőket szexuálisan tárgyiasító igényeit, vagy éppen a feminista "szabadság"-szemléletnek tesznek jót - leszarják. én ezt a képet látom MC-ról, a rajongóiról, és erről az új generációról, és nem annyira örülök neki.

mellesleg MC reakciója is ebben a szellemben született meg az egész vitára: 1) (gúnyos módon) kiposztolta Sinead korábbi twittereit, amiben sürgősen pszichiátert keresett, mert rosszul volt 2) azt írta, hogy most nem ér rá levelet írni, meg hogy ha Sinead találkozni akar vele, akkor "írja meg a következő levelében"... - pontosan ez az a "szarok rá" attitűd, amiről írtam, és ami a legmenőbb divat ebben a korosztályban.

ps.: a kétféle feminista álláspontnál azt is érzem, hogy az egyik gyakorlatiasabb, realistább (Sinead), míg a másik idealistább, kicsit utópisztikus (Amanda), ami egyébként olyan "ellentét", ami a feminizmus szinte minden kérdésében feszültséghez vezet. azaz hogyan legyünk inkább feministák? az alapján, amit tapasztalunk, és olyan dolgok ellen küzdjünk, ami itt és most nehezíti meg a dolgunkat, vagy az alapján, amilyen világban egyszer élni szeretnénk? mert sokszor bizony nem ugyanolyan úton kell akkor elindulni, bár valahol mindkettő célja ugyanaz lenne: a nők és a férfiak (és minden egyéb neműek) - vagy én inkább úgy mondanám, hogy az eddig "nőiesnek" és "férfiasnak" nevezett tulajdonságok egyenjogúsága, egyenértékűsége (persze most nem a negatív, másoknak ártó tulajdonságokra gondolok, hanem az építő jellegűekre).