Miley Cyrus 2. - feministák egymás közt

az előző bejegyzéshez kapcsolódva még pár dologról.

szóval úgy tűnik, hogy a nők meztelenkedése olyan dolog, amit nagyon nehéz a hímsoviniszta (alap) beállítódású társadalomban úgy használni, hogy az mégse a hímsoviniszta szemléletet erősítse... mert ha levetkőzöl valamilyen feminista cél érdekében (lásd FEMEN), nem mellesleg rámutatva ezzel, hogy a nők, a női témák csak így kerülhetnek be a hírekbe, akkor is lesznek olyanok (túl sokan is), akik csak azt érzékelik az egészből, hogy LEVETKŐZTÉL, közben meg vizet prédikálsz, blablabla. nem vagy hiteles. de ha hiteles maradsz, akkor meg várhatod, amíg nagyobb közönség elé kerülnek ezek az ügyek... hozzám mondjuk azért is állnak közel a hasonló megmozdulások, mert én kifejezetten szeretem, ha egy rosszul működő rendszer ellen a rendszeren belül, saját eszközeivel harcolunk. azt nem tudom, ez mennyire lehet eredményes hosszú távon, valószínűleg nem nagyon, mert az emberek nagy része nem elég intelligens ahhoz, hogy felfogja, mit és miért - és miért így - tesznek ezek a mozgalmak, de az akkor is jó, hogy a feminizmus ilyen is lehet, a feminizmus sokféle. ezért is tudok egyetérteni Sinead és Amanda írásával is, ha nem is minden részletében, de a lényegben valószínűleg egyetértünk. és azt vettem észre, hogy a feministák egymás közt ezt sokszor elfelejtik - mármint a közös ügyet, a közös érdeket, és olyan ingerülten tudnak egymásnak esni, ami nem biztos, hogy használ a feminizmus általános megítélésének - és úgy általában senkinek. bár nyilván kellenek a viták, de néha (pl. ebben a MC ügyben is) egyesek olyan apróságokba tudnak belekötni, úgy, mintha közben direkt ignorálnák a mondanivaló egészét, hogy nekem inkább ez a bosszantó. és ez nem az első ilyen eset, ahol azt érzem, hogy a szőrszálhasogatás folyik keményen. belekötnek a szóhasználatba (holott valószínűleg értik a lényeget, és a szándékolt üzenetet), belekötnek abba, ha valaki rámutat a hímsovinizmusra valahol, akkor az (általuk egyértelműnek vélt) rasszizmusra miért nem és hasonlók. szóval mintha mindig mindenki csak az aktuális, azaz a legújabb gender kutatásoknak megfelelő szakszókincs alkalmazásával mondhatna bármit a feminista témákkal kapcsolatban, mert különben antifeminista, nőgyűlölő, slut-shaming, (internalizált) szexista, áldozathibáztató és hasonlók, de lehet, hogy - jobb esetben - csak simán a buta, tudatlan, tájékozatlan jelzőket kapja meg. és mindezt feminista nők mondják más feminista nőkre. szóval ez a része elég "érdekes" a feminista diskurzusnak. én azt mondanám, hogy több empátiát, megértést, nyitottságot erre a területre is... és szerintem normálisan is lehet közölni a másikkal, ha nem értünk vele egyet, nem kell rögtön lekezelően bánni vele, már csak azért sem, mert a lényegben valószínűleg egyetértünk.

az mondjuk másik kérdés, hogy mi vezet ehhez a lekezelő, kioktató hangnemhez, mert ez a másik oldala a dolognak. és ez valahol rokonítható azzal a beszédmóddal, ami a feministák és a nem feministák (főleg antifeministák) között jellemző. avagy miért is beszélnek a feministák "dühösen" mindenről? az az igazság, hogy ebben viszont a feministák (és a dühösség) pártján állok, bár valószínűleg ez is olyan dolog, amit a másik oldal félreértelmez vagy inkább nem is értelmez sehogy, hanem egyszerűen csak taszítónak tartja emiatt a feministákat. a dühösség "jogosságát" viszont most inkább nem kezdeném magyarázni, mert ez kb. egybevág azzal a kérdéssel, hogy miért van szükség feminizmusra, meg egyáltalán mi is az a feminizmus, amihez már számtalan forrás áll rendelkezésre, ha valakinek még mindig nem világos a dolog 2013-ban...

de visszatérve az eredeti témára: ezen gondolkoztam, hogy milyen más példákat lehetne említeni MC generációjából, akikre azt mondom, hogy igen, ők pozitív példák. és valószínű, hogy ez az én tájékozatlanságom, de a 90 után születettek közül egy sem jutott eddig eszembe (vagyis de, csak az ismeretlenebb kategóriából). viszont a 80-as években születettek közül azért tudnék mondani párat, akik úgy gondolom, hogy hitelesek, mint fiatal nők és mint művészek, előadók is. pedig még velük kapcsolatban is vannak elgondolkodtató részletek, amik pl. mesterkéltnek vagy felszínesnek tűnnek, de mégis ők szerintem olyasmit tettek le az asztalra, ami miatt említésre méltóak az új generáció(k) (és minden zeneélvező) számára. egyébként érdekes, hogy a wiki szerint Sinead és Amanda még egy "generációba" tartozik, ez az X-generáció, a 80-as évektől kezdődik az Y, és napjainkban már a Z-nél tartunk... szóval a pozitív példák:

Alice Glass / Crystal Castles - született: 1988.

Lana Del Rey - 1986. - lehet, hogy sok szempontból nem kifejezetten feminista előadó, de ki tudom fejteni, hogy miért sorolom ide

Warpaint - 1980-as évek.

és még biztosan lehetne folytatni a sort... (az idősebb korosztályból meg pláne, de most őket direkt nem említem.) ja, és persze:

Amy Winehouse - 1983.

nekik van történelmi és egyéb kapcsolódásaik más művészekhez, van stílusuk, van mondanivalójuk, nem konformisták, sikeresek, és nincs róluk az az érzésem, hogy mindez csak pillanatnyi. nekem pl. ők az új generáció, a zenében legalábbis.

na még néhány példa a kevésbé lázadó vonalból, 1980-as évek: Regina Spektor (1980), Lily Allen (1985), Kate Nash (1987) - és ők csak a legismertebbek...

és mivel megerőltettem magam, két ismertebb 90-est is mondok (bár kevésbé ismerem a munkásságukat, de hitelesnek tűnnek):

Kimbra - 1990.



Azealia Banks - 1991.